2016. március 31., csütörtök

Marshmallows

Édesség édesség hátán... A mai szép tavaszi délutánon kipróbáltam egy rettentő új receptet. Amilyen új, épp olyannyira érdekes is. Nekiveselkedtem a pillecukor furfangos anyagának. Tudjátok, nyúlik, nehezen szakad el, de puha, könnyű... egyszóval igen összetett. De ki tud neki ellenállni? Nem gondoltam volna, hogy egy félórás előkészület után már a kezemben is tarthatom a masszát.
Nagyon finom édesség, bizony mondhatom, hogy az állaga tökéletes lett a boltiéhoz hasonlítva, az íze is finom, viszont picit lapos lett. Javaslom, hogy ha először nem is, de másodszorra mindenképpen nagyobb adagot készítsetek.
Hogyha túl édes, már látszatra is egészségtelen édességet gyártok, próbálom a hozzávalókat minél természetesebb úton-módon összeválogatni, beszerezni. Ezúttal a piros (rózsaszín) ételfesték volt az, amit sikeresen helyettesítettem bogyós gyümölcsök levével. Felolvasztottam a lefagyasztott gyümölcsöket, megvártam, míg felengednek annyira, hogy a levüket is megeresztik, leszűrtem, és hozzácsepegtettem jó nagy mennyiségben. Ha nagyobb adaghoz készítitek el, jó sok gyümölcsszínezéket adjatok hozzá, egy ideig próbálkozni kell, mire a rózsaszín halvány árnyalatát is mutatja. Természetesen ha nem választotok ételfestéket, sima fehér színű pillecukrok fognak készülni.



Hozzávalók: - 8 g zselatinpor
                     - 3 evőkanálnyi víz
                     - 150 g porcukor
                     - 1 evőkanálnyi méz
                     - 50 ml víz

Elkészítés: elsőként egy kb. 20x20 cm átmérőjű edényt válasszatok, amit kibéleltek alufólival vagy sütőpapírral - én utóbbit választottam. Ebbe a keményítőt és a porcukrot összekeverve szórjátok bele jó alaposan, hogy mindenhova jusson.
A zselatinport keverjétek el a 3 evőkanálnyi vízzel. Ezután a maradék három hozzávalót (porcukor, méz, víz) forraljátok fel, majd ezután kb. 10 percig kevergessétek a tűzhely lángját legkisebb fokozatára hajtva. Ha főzés közben nem is, miután leveszitek, mézszerű, nehézkesebb anyagot fogtok kapni. Mivel kis lángon volt a cukorszirup, nem kell várni vele, keverjétek hozzá a zselatinos masszához. Először kis részét öntsétek hozzá, és keverjétek addig, amíg fel nem oldódik benne a zselatin. Ezután azonos időközönként azonos porciókban adagoljátok hozzá az egészet. E folyamat lezárása előtt még ha szeretnétek, adjátok hozzá a színezéket. A tálból tegyétek a formába, de érdemes vele óvatosan bánni, mert nagyon ragad! Tegyétek be 1 órára a hűtőbe, és forgassátok meg az edény aljában található mixszel. A porcukros-keményítős kettős tehát azért jelentős, mert ez lesz segítségünkre a ragadósság elfedésében, s így lesz olyan "poros" hatása végül az édességnek.
















Jó étvágyat kívánok,
Adél

2016. március 26., szombat

Meringue

Nos, igen, jól látjátok, ezen a héten már másodszorra kerül középpontba a gasztro rovat. Azért merem ennek nevezni az étkezéssel kapcsolatos 'mini tippeket' is, mert mind-mind különböző ízvilágra hegyeződik ki, és bármilyen könnyen elkészíthető az adott harapnivaló, az evésben szeretem úgy érezni, hogy szó szerint habzsolom az életet.
Nálunk már a sütőben sülnek a húsvéti sütik, és nemrég vettem ki ezt a két hozzávalós nyalánkságot is. Nem más a bejegyzés alanya, mint egy tepsinyi habcsók. Nagyon-nagyon szeretem az édességeket, nem véletlenül erre korlátozódik a konyhai tudományom is. A nagymamám kiskoromban mindig készített habcsókot a megmaradt tojásfehérjékből, és így tettem most én is. Négytagú családnak tökéletes ebéd befejezés. A lent megadott mennyiséget arányosan növelhetitek nagycsaládnak szánva.



Hozzávalók: - 4 tojásfehérje
                     - 12 evőkanálnyi cukor (lehetőleg porcukor)

Elkészítés: habverő segítségével verjétek fel a tojásfehérjéket kemény habbá, s e folyamat közben azonos időközönként kis porciókban adagoljátok hozzá a cukrot. Ha egy kemény, ámde kanalazható és ragacsos habot kaptatok (lenti 1. kép, a sütés előtti állag), akkor minden rendben ment! A kapott masszát beletölthetitek akár habzsákba is, de én szimplán, szabálytalanul kis gombócokat kanalaztam egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. 180°-on mehet a sütőbe kb. 10 percig. Ez egy nagyon érzékeny édesség, úgyhogy figyeljétek, el ne égjen! A lényege, hogy kiszáradjon. Ha barnul, akkor vegyétek ki, a törékeny külső réteg alatt fog lapulni a puhább belső rész.

Ti akár megkoronázhatjátok egy-két dió- vagy mogyorószemmel, én ezt most kihagytam, és ha addig el nem fogy, egy nagy tálban a habcsók is ott fog ékeskedni a húsvéti étkezőasztalon!





Jó étvágyat kívánok,
Adél

2016. március 24., csütörtök

HEALTHY BREAKFAST

A tavaszi szünet első napján elengedhetetlennek találtam egy olyan reggeli elkészítését, aminek alapja nem egy tartósítószerekkel 'túladagolt' péksütemény, amivel sajnos a hétköznapi reggeleken mindig kezdek. Kezd elkapni a tavasz szele, így felüdülés színeket látni mind a természetben, s mind a tányéromon. Amikor kimentem a konyhába, nem tudtam még, hogy mit fogok enni pontosan. Erről azért szeretnélek tudósítani titeket, hogy lássátok, milyen egyszerűen össze lehet állítani ezt az egészséges reggeli kezdést. Végül banánt, narancsot, kiwit, és vékony almaszeleteket aprítottam fel. Készítettem banánturmixot, amit a pohárban láthattok, illetve azzal öntöttem nyakon az elkészült kompozíciót. A tetejére mélyhűtőből kivett bogyós gyümölcsöket szórtam. Természetesen más gyümölcsökből is elkészíthetitek, nekem jelen esetben ezek álltak rendelkezésemre.
Ha a banánturmixot is el szeretnétek készíteni, ahhoz szükségeltetik egy-két evőkanál méz, és ízlés szerinti mennyiségben joghurt vagy tej.
Finom, frissítő napindító, nem lehet mellényúlni vele!













Üdv,
Adél