2015. szeptember 24., csütörtök

Nude topping

Sziasztok!
Az őszi hangulatot nem késlekedve fotóztuk le hétfőn. Egy elegáns szettben nyugtáztam, hogy bizony már szükség van valami felsőre, ugyanis túl hűvös szelek fújnak már a legtöbb szimpla felsős kombinációhoz.
Nagyon szeretek elegánsan öltözködni, és mindig nagy megváltás, amikor színházba megyünk vagy esküvőre, olyankor tényleg kiöltözhetek. A jövőbeli munkámat is mindig úgy képzeltem el, hogy kicsípett üzletasszonyként tudjak mozogni a hétköznapokban - természetesen ezen elhatározásomat az öltözetre alapozva, logikus...
Egy nude, azaz világos rózsaszín blézert párosítottam ugyanolyan árnyalatú magassarkúhoz, a felső és a nadrág zavartalan fekete alapot képeztek. Nagy köves fülbevalóval kívántam csillogást csempészni a szettbe. Az ajkaimon a zseniális NYC rúzs lenyomata pompázik, hihetetlen az állaga, a fedése és színe is!
Mint láthatjátok, közel egy év alatt megint hosszúra megnőtt a hajam. Idén lesz a szalagavatóm, utána szándékozom megtenni ismét a vágatásos lépést. Gondolkozom frufrun is, bár amikor kicsi voltam, hosszú hajhoz és gömbölyű archoz nem állt jól. Elhatározásomig mindenképp élvezem hátközépig érő loknik csodáját!








(A képeket Szabó Ráhel készítette)

Üdv,
Adél

2015. szeptember 12., szombat

Am I right?

Azért készítettem ezeket a képeket, hogy megmutassam, hogy milyen vagyok. A belsőmet tükrözi, amikor őrültködő vagyok, nem a megszokott, sokkal inkább elkalandozott. Bolondos képsorok, amik ugyan igen népszerűek manapság az interneten, mégis mindig szép ruhák és sminkmaszkok mögé bújunk. Elfogadnak-e engem anélkül?
Szerelmes vagyok a szabados mentalitásba, amikor valami más, mint a megszokott, más, mint amit az utcán megszokva látok. Amikor kiruccanok egy új közegbe, akár a családommal, akár a barátaimmal, azt kell tapasztalnom, hogy ami abszurd, különböző az otthonitól, az felfoghatatlan, befogadhatatlan. Mindig maradni a jól megszokott alapoknál sokkal kényelmesebb, de energiafogyasztóbb is. Kitárni a lelked új dolgok felé kifizetődő.
Ahogy növök fel, egyre jobban szűkül be a látásom, a kreativitásom, mert a racionális részem, amit nap mint nap, immár tizenkét éve nevelnek belém, felülírja valódi énem. Emlékszem, amikor még korlátok nélkül rajzoltam, nem siettem sehova. Csak ültem éjt nappallá téve az asztalkám felett, és kanyarítottam a hercegnőket. Abból táplálkozok a mai napig, azok a kiirthatatlan gyökerek, és ahogy mélyebbre kúsznak, úgy nő köztünk a távolság is. Néha egy kicsit le kell ülni, gondolatainkba merülni, és azokat a mély dolgokat kitépni a földből, majd óvatosan markunkba szorítani.
Egyrészt örülök, amiért tanulok, mert a precizitást segíti, erősebbé tesz, magabiztosabbá az észérvek birtoklása miatt. Van ugyan egy világunk, ami elkobozhatatlanul marad csak a miénk, de közben sajnos vagy nem sajnos figyelnünk kell a környezetünk konkrét és valóságos mozzanataira is.