2012. augusztus 30., csütörtök

Ruhatervezés

Sziasztok!
A mai délutánomat rajzolással kezdtem. Így vásárlás után mindennél jobban élnek bennem a minták, a fazonok, amiket az épp aktuális ruhákon látok. Még nem tombol ugyan, de könnyen azt mondhatnánk, javában tart az őszi-téli szezon. Először is a csizmák jelenlétén néztem nagyot, később viszont már szinte természetessé vált a pulóverek, blézerek és hosszúgatyák látványa.
Láttam néhány olyan darabot is, aminél tudtam, hogy na én ezt lerajzolom, ha hazaérek. Plusz már alapból a fejemben volt egy ruhaösszeállítás.
Kezdem a legrégebbivel, de ezt már tavaly vagy azelőtt terveztem, a színei tulajdonképpen nem is felenek meg a mostani divatnak. Viszont akármikor pillantok rá, engem még mindig megfog, leginkább a szabásvonala. Tehát egyáltalán nem őszi darab, de úgy éreztem, meg kell mutatnom. Ami ugyan még nincs megszabva, de egyszer majd csak meg lesz :D

A második egy nem éppen jól sikerült darab, de az elképzelést meg kellett valósítanom. Nos, sajnos a kivitelezés tényleg elég gagyi, de a fejemben olyan szépen él... Csakis ezért mutatom meg. Egy lógó, horgolt halványrózsaszín pulcsi, alatta pedig egy sötétkék csőnadrág. Egyébként nem ilyenre vágyom, hanem egy mélyvörös, a szára alján rövid cippzárasra, őszre. A pulcsiról még annyit, hogy koszosrózsaszínnek tűnik, pedig én mindent megpróbáltam... A cipő pedig egy pink saru, mert be kell vallanom, más elképzelésem nem volt hozzá, egyébként szerintem határozottan illik hozzá.

A harmadik szett a bizonyos már elképzelt. A legmeghatározóbb darab a mélyvörös blézer, ami nem igazán sikerült mélyvörösre. Azt hiszem, legközelebb aquarell ceruzával próbálkozom. Aztán az összlátvány után elgondolkozhat az ember... nem a nadrág a legfeltűnőbb? De bizony, erősen meglehet. Az ellentétes, kontrasztos színek nagy polgárpukkasztást követelhetnek, de nekem talán pont ez tetszik benne, hogy nem a megszokott. Ez egy leggings, és hasonló világa van a tyúklábmintás tesójának is. Mindezek egyébként boltban vannak, tehát könnyed szívvel lehet őket felvenni. Én még gondolkodom rajta, mert hát nekem is kell az elszánás :D A blézer alatt lévő póló írzöld sémát követ, ami idén ősszel és télen közkedvelt árnyalat lesz. A fazonja viszonylag mélyen dekoltált és hosszú. Durva párosítás a vörössel, de gondoltam, egy sima fehér helyett merész leszek, és feldobom. A csizma pedig szerintem abszolút csúcsfogás, a célom beszerezni egy ilyet télre. Fekete bokacsizma, amolyan rockercsizmához hasonló. Természetesen jóval visszafogotabb, abszolút idei kedvenc.


Ti meg szoktátok örökíteni az elképzeléseiteket? Terveztetek már ruhát?

2012. augusztus 29., szerda

Kontyfánk használata

Szép estét!
A mai nap alkalmával a lányok idei nagy kedvencét, a kontyfánk használatát mutatom be, illetve írom le. A kontyoknak szabálytalan, szabályos, nagy és kicsi fazonja létezik, számos ember viseli, hiszen hatalmas közkedvnek örvend. Én személy szerint először máson láttam, aztán utánakerestem a használatának. A boltban 700 és 1500 forint között ingadozik az ára, én azonban nulla forintért megalkottam magamnak, némi kreativitást közbevetve. Egy fekete, elnyűtt zokni kellett hozzá, semmi több. Az igazság az, hogy én túl nagyot csináltam, és nem tömtem ki eléggé. Bár ez nem nagy hátrány, sokkal stabilabb konytot biztosít egy jobban kitömött darab. A belseje vattából készült, tehát ez még az egyetlen kellék.
Nekem hol sikerül szépen megcsinálni vele a konytot, hol szabálytalanabb, de az az igazság, hogy így is szívesen viselem, hiszen az egy lazább stílust kínál. Nekem alapvetően nehezebb beletömködni a hajam, mert nagyon hosszú,  és ha körültekerem, az elég vastag kört képez maga a hajcsoda köré. Ebből adódóan néha kiáll pár száll haj, vagy nem oszlik el rendesen a párnácskán. Merthogy igen, az az első része a procedúrának. Hullámcsatokkal és hajtűkkel rögzítem, ezt a módszert még kiskoromban tanultam meg elég mélyrehatóan, amikor minden balettórára konty szükségeltetett.
Az első teendő a már említett hajfánkkal, hogy lófarokba kötött hajunkra ráhúzzuk, majd esernyőszerűen eloszlatjuk a hajat. Ezután a maradékot, a lelógó tincseket betömködhetjük alá, vagy szimplán körbetekerhetjük, és hullámcsatokkal rögzíthetjük. Én ajánlom a rögzítést, ugyanis nagy a kockázata annak, hogy idő elteltével szétbomlik vagy szétesik. Nem bonyolult, akár első próbálkozásra elő lehet állítani a tökéletes kontyot.
Fogok készíteni egy kontyfánkos elkészítési posztot, mivel szeretnék csinálni egy kisebb méretű példányt. Megmutatom, hogy kell fabrikálni, megvarrni, előkészületek leírását és folyamatos képillusztrációt is tervezek hozzá.

 A már meglévő, általam készített kontypárna és használatban léte:


2012. augusztus 28., kedd

ARTDECO kerámiás körömlakk - első próba

Első bejegyzésként egy körmös posztot hoztam. Már régóta szemezgettem egy még ki nem próbált lakkal itthon. Először nem is tetszett a színe, aztán ahogy minden nap találkozott vele a tekintetem, kíváncsivá tett, mégis hogy mutatna körmön. A márkája ARTDECO, és bár csak egy napja viselem, még mindig gyönyörűen fénylik. Több rétegben került fel, szám szerint kettőben. Bár én mindig próbálom az első rétegnél kellően eloszlatni a lakkot, na de az meg csak akkor sikerül, ha megfelelő az állaga. Nagyon híg, és ez különpontot érdemel nálam, nem tudok nehezen felvihető termékkel dolgozni. A színe is nagyon naturális, de mégsem unalmas vaj- vagy bőrszín. A 6 ml-es üvegcsén feltüntetett pontos megnevezés a Ceramic (Nail Lacquer)-t takarja.
Kíváncsi leszek, mennyire fogja roncsolni a körmömet, mert nekem köztudottan nagyon érzékeny, néhány lakk annyira irritálja, hogy felrétegződik. Mondjuk a kerámiás lakk alatt van egy átlátszó fedőréteg, hogy a lemosás könnyebb legyen, és nem maradjon nyoma. Elsőként használom ezt a módszert, meglátom, mi sül ki belőle.

A képek:


Megnyitottam


Sziasztok!
Nagyon sokat gondolkodtam egy divattal foglalkozó oldalon, de mindig csak halogattam, mert jelentős átgondolásra szükség van azért, hiszen egy felelősségteljes döntést kellett meghoznom. Csakis azért tartom felelősségteljesnek, mert nem szeretném törölni a blogot két hét múlva.
Most végülis elérkeztem oda, hogy már nem tudom hol tartogatni és kitelejesíteni az elképzelésemet, terveimet, a divattal kapcsolatos szenvedélyemet, így gondoltam, meg kell osztanom őket a nagyvilággal, és szintén az a célom, hogy másoknak tanácsokat, tippeket adhassak.
Terveim szerint a bejegyzések zöme mindig általam fotózott illusztációval fognak készülni, elvégre vizuálisan szemléltetni így a legegyszerűbb. A képek minősége azonban nem az eget verik, ezt előre le kell szögeznem, egyelőre 5 megapixeles kamera lesz a segítségemre, most épp egy újabb masina megszerzésén vagyok.
Tehát a lényeg annyi, hogy mindig is nagy szenvedélyem volt kreatívkodni, és ahogy egyre növök fel, a ruhák, az öltözködés formája is egyre jobban megával ragad, megfog a rengeteg szín és szabáskombináció. Természetesen ezzekkel kapcsolatos millió célom van, a legaktuálisabb például megtanulni varrni vagy hímezni.
Az egészről az a véleményem, megnézem, menni fog-e, eleinte természetesen csupán tapasztalatszerzés mindenkinek. Számítok rátok, a kommenteitekre, tanácsaitokra, a kulturált véleményetekre :)